Visszaállíthatják a sorozást Németországban
Ha nem jelentkezik elég önkéntes a seregbe.
Johann Wadephul személyében hat évtized és szociáldemokrata, szabaddemokrata, zöld elődök után lesz újra kereszténydemokrata külügyminisztere Németországnak.
Az GDP öt százalékának megfelelő éves katonai kiadást sürgető Donald Trump beiktatására megmozdultak Európában is. Kaja Kallas szerint EU-s és tagállami szinten is kevés a forrás, több ország még a kétszázalékos költéstől is elmarad. Az öt nagy közben irreálisnak nevezte Trump elvárását.
A szociáldemokraták közt vannak, akik Boris Pistorius védelmi minisztert látnák szívesen kancellárjelöltként, ő azonban azt mondta: a pártnak már van jelöltje, és az Olaf Scholz.
Ötven Leopard 2A8-as harckocsit vásárol Németországtól.
A kötelező katonai szolgálat újbóli bevezetését szorgalmazza a közvélemény-kutatásokat vezető CDU az orosz agresszió és a toborzás nehézségei miatt. Európában egyre több országban gondolkodnak valamilyen megoldáson, mert a professzionális hadseregek szinte mindenütt létszámhiánnyal küzdenek. A nőknek is kinyitnák a pályát. A Deutsche Welle riportja.
Az országban 2011-ben szüntették meg a kötelező sorkatonai szolgálatot békeidőben.
Az oroszok kiszivárogtattak egy általuk megszerzett beszélgetést, amit négy magas rangú német katonai vezető folytatott egy Ukrajnának szánt elméleti rakétaszállítmány ügyében.
Az ukrajnai háború nyomán a magukat felkészületlennek érző európai országokban szóba került, hogy újra bevezetik a sorkatonaságot, ám az korántsem olyan egyszerű, mint az elképzelésekben szerepel.
Boris Pistorius arra számít, hogy áprilisra elkészül a javaslat a kötelező katonai szolgálat visszaállításáról.
"Ez a NATO frontvonala, ahol a legkisebb biztonsági résnek sincs helye" – mondta Gitanas Nauseda, Litvánia elnöke nem sokkal a bejelentés előtt.
Az EU-s miniszterek találkozóján a német külügyminiszter összeszólalkozott Szijjártó Péterrel, de a többi ország képviselői is értetlenül állnak az újabb magyar vétófenyegetés előtt. Közben megkezdődött az ukrán pilóták kiképzése az F-16-os vadászgépek vezetésére.
A védelmi szövetség tagjai már 2008-ban kimondták, hogy az ország jövője a szövetségben van.
Boris Pistorius szerint elképzelhető, hogy szándékos megtévesztésről van szó.
Boris Pistorius arról is beszélt, hogy az oroszoknak vissza kellene adniuk a Krímet Kijevnek.
Boris Pistorius szerint a német kancellár csupán mérlegeli a lehetőségeiket.
Az Ukrajnát támogató országok találkozóját megnyitó amerikai védelmi miniszter arról beszélt, ez most nem a lassítás, hanem a mélyebbre ásás pillanata.
Boris Pistorius jelölése sokakat meglepetésként ért, az ellenzék szerint azt mutatja, hogy a tisztség betöltésében már megint nincs szerepe a szakértelemnek.